| | Vicc ToplistaVallási párbaj (Vicc Toplista 11. helyezett) | Egyszer a pápa elhatározta, hogy kitiltja a zsidókat a Vatikánból. A zsidók felháborodtak, ezért a pápa beleegyezett, hogy ha egy zsidó le tudja győzni teológiai vitában, maradhatnak.
A zsidók egy bölcsességérol ismert rabbit választanak, hogy kiálljon a pápával a vallási párbajra.
A rabbi azt mondja, hogy tegyék érdekesebbé a vitát és egyiküknek se legyen szabad beszélni. A pápa beleegyezett. A vita napján a pápa és a rabbi leültek egymással szemben, a hívek köréjük gyűltek.
- A pápa felemelte három ujját.
- A rabbi erre felmutatta egy ujját.
- A pápa egy kört rajzolt a levegőbe.
- A rabbi erre a földre mutatott.
- A pápa elővett egy ostyát és egy pohár bort.
- A rabbi erre elővett egy almát.
A pápa ekkor felállt:
- Feladom - mondta. - Te túl bölcs vagy, rabbi. Maradhattok.
Később megkérdezik a pápát a bíborosok:
- Mit beszélt a rabbival?
- Először felmutattam három ujjamat, hogy a Szentháromságra emlékeztessem. Ő felmutatta egy ujját jelezve, hogy egy Isten van mindkét vallásban. Ezután rajzoltam egy kört a levegobe, mutatva, hogy Isten mindenhol ott van körülöttünk. Erre a földre mutatott, jelezve, hogy Isten itt is van, velünk. Ekkor elővettem egy ostyát és egy pohár bort, megmutatva, hogy Isten feloldoz a bűneink alól. Ő elővett egy almát, hogy az eredendő bűnre emlékeztessen. Mindenre volt válasza. Mit tehettem volna?
Közben a zsidók is körbeveszik a rabbit:
- Mi történt, rabbi?
- Először azt mutatta, hogy három napunk van elhagyni a várost. Mutattam, hogy EGY zsidó sem fog elmenni. Ezután körbemutatott, jelezve, hogy az egész várost megtisztítja a zsidóktól. A földre mutattam, jelezve, hogy mind itt maradunk.
- És utána?
A rabbi vállat vont:
- Nem tudom. Elővette az ebédjét, mire én is.Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 10145 értékelés alapján 4.33 pont) | | |
|
Elméletileg - gyakorlatilag (Vicc Toplista 12. helyezett) | Pistike odamegy az apjához, és megkérdezi:
- Apa, mi a különbség aközött, hogy "elméletileg" és "gyakorlatilag"?
Erre az apja odamegy az anyósához, és azt kérdezi:
- Mondja, Mama, mit csinálna, ha egy kétméteres néger adna magának 5000 dollárt, hogy lefeküdjön vele?
Mire az anyós:
- Fiam, az én koromban az ember ne legyen válogatós, és különben is kell a pénz.
Erre az apa odamegy a feleségéhez:
- Drágám, mit csinálnál, ha egy kétméteres néger felajánlana 5000 dollárt, hogy lefeküdj vele?
Mire a felesége:
- Tudod, hogy szeretlek, de hát a gyereknek kell a cipőre a pénz, és nyaralni is el kéne menni, szóval feláldoznám magam...
Erre az apa odamegy a nagylányhoz:
- Kislányom, mit csinálnál, ha egy kétméteres néger adna neked 5000 dollárt, hogy lefeküdj vele?
Mire a lány:
- Tudod Apa, én már nagykorú vagyok, és szívesen kipróbálnám, főleg, ha ennyi pénzt kapnék érte.
Erre az apa azt mondja Pistikének:
- Látod kisfiam, elméletileg most van 15000 dollárunk, gyakorlatilag viszont három rossz ribanccal élünk együtt!Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 8577 értékelés alapján 4.33 pont) |
|
|
Szent Patrick (Vicc Toplista 13. helyezett) | Egy ír és három angol üldögél a pubban. Azt mondja az első angol:
- Uraim, verjük már meg ezt az ír mocskot! Én odamegyek és belekötök, aztán majd jól helybenhagyjuk!
Oda is megy, és megszólítja a békésen italozó írt:
- Halodd-e! Azt hallottam Szent Patrickról, hogy transzvesztita volt!
Az ír egykedvűen felnéz, majd csak annyit mond:
- Igen? Ez érdekes, eddig még nem hallottam róla.
Az első angol dolgavégezetlenül visszamegy a többiekhez. Próbálkozik a második:
- Hallod-e! Azt hallottam Szent Patrickról, hogy homokos volt!
Az ír ismét csak egykedvűen bólogat. Következik a harmadik:
- Komám, azt hallottam, hogy Szent Patrick igazából angol volt!
Az ír felnéz:
- Igen, ezt már a barátaid is bizonygatták az előbb.Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 3308 értékelés alapján 4.33 pont) | | |
|
Nem is sejtette... (Vicc Toplista 14. helyezett) | Egyszer, amikor már egy fiú és egy lány régóta jártak, a lány egyszer csak megszólallt egy kellemes délutánt követően:
- Ha holnap eljössz hozzánk vacsorára, akkor oda adom neked a szüzességem még holnap este.
A srác ennek megörül, és természetesen rábólint a dologra. Még aznap este, miutánt a lányt hazakísérte elmegy a patikába, vesz óvszert és elmondat a patikussal mindent amit tudni kell a szexről és egyebekről.
Másnap amikor a fiú megérkezik és a lány behívja, a szülők már az asztalnál ülnek. Amikor a fiú leül és körülnéz, megszólal, hogy hadd mondja ő az asztali áldást, így is történik.
A srác nagyon sokáig imádkozik lehajtott fejjel, majd amikor már 20 perce csönd van, a lány halkan odasúg valamit:
- Nem is sejtettem, hogy ilyen vallásos vagy.
Rögtön hangzik a válasz:
- Én sem sejtettem, hogy az apád patikus...Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 9193 értékelés alapján 4.32 pont) | | |
|
Idióta tanár (Vicc Toplista 15. helyezett) | A tanár nincs megelégedve az elsősök szellemi színvonalával, ezért gúnyosan így szól hozzájuk:
- Kérem, aki idiótának érzi magát, az álljon fel!
Nagy csend, mindenki ülve marad. Egyszer csak egy fiatalember óvatosan feláll.
- Nos, maga úgy gondolja, hogy rászolgált az idióta elnevezésre? - kérdi a tanár gúnyosan.
- Az igazat megvallva nem, de nem bírtam nézni, hogy a tanár úr egyedül álldogál.Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 12153 értékelés alapján 4.32 pont) | | |
|
Japán turista (Vicc Toplista 16. helyezett) | Japán turista beszáll egy taxiba Budapesten, és ad egy csomó pénzt a taxisnak, hogy körbevigye a városban.
Mennek a rakparton, egyszercsak megkérdezi a japán:
- Ez mi? - mutat a várra.
- Ez a Budai vár.
- És meddig épült?
- 50 évig. - válaszolja a taxis.
- Nálunk egy ilyet 10 év alatt felhúznának - mondja a japán.
A sofőr morgolódik egyet de nem szól semmit.
Kis idő múlva jön az újabb kérdés:
- Na és ez mi?
- Ez a Lánchíd - válaszol a taxis.
- És ez meddig épült?
- 7 évig - jön a felelet.
- Nálunk egy ilyet 1,5 év alatt felhúznának. - büszkélkedik a japán turista.
A taxisnak kezd vörösödni a feje, de nem szól semmit.
Öt perc múlva megérkeznek a Parlament elé és a japán rögtön kérdezi:
- Ez mi?
- Mit tudom én, tegnap még nem volt itt!Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 9274 értékelés alapján 4.32 pont) | | |
|
A pápa Rómában (Vicc Toplista 17. helyezett) | A pápa elhatározza, hogy inkognitóban bemegy Rómába. Beül a sötétített ablakú limuzinba, és megmondja a sofőrnek, hogy irány a város! A sofőr azonban baromira be van rezelve, mert még sosem vitte a pápát egyedül, mindig testőrök sorfala kísérte, és nagyon izgul, nehogy valami történjen, ezért csigalassúsággal vánszorognak.
A pápa rászól, hogy hajtson gyorsabban, de a sofőr 40-nél nem hajlandó gyorsabban menni. A papa megelégeli, és azt mondja:
- Cseréljünk helyet, majd én megmutatom, hogy kell vezetni!
Megtörténik a csere, a pápa padlóig nyomja a gázt. Persze egyből kiszúrja őket egy rendőrautó, és leinti őket. Kipattan az egyik rendőr, odalép a vezető felőli ablakhoz, amelyik hangtalanul letekeredik. A rendőr meglátja a pápát, azután falfehéren elnézést rebeg, és visszarohan a rendőrautóhoz. A társa dühösen kérdi:
- Mi van, miért nem büntetted meg, hülye vagy?
- Te, én nem mertem, olyan fontos személyiség ült abban a kocsiban...
- Csak nem a polgármester? Hát pedig arra igazán ráférne, elég mostohán bánik velünk!
- Nem, nem, sokkal fontosabb személy...
- Csak nem valamelyik korrupt miniszter?
- Nem, nem, fontosabb...
- A miniszterelnök?
- Nem, nem...
- Hát akkor ki a franc, nyögd már ki végre!
- Azt nem tudom, de maga a pápa a sofőrje...Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 4157 értékelés alapján 4.32 pont) | | |
|
Porszívóügynök (Vicc Toplista 18. helyezett) | Egy porszívóügynök betolakodik egy házba, és a háziasszony minden tiltakozása ellenére nagy rakás száraz lócitromot szór a szoba közepére.
A nő felháborodik:
- Mit képzel?
- Asszonyom, ígérem, amit ez a csodálatos porszívó nem szed fel, azt én magam fogom megenni!
- Akkor teszek rá magának egy kis tejszínhabot, mert nincs áram a házban.Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 8307 értékelés alapján 4.32 pont) | | |
|
Tábornokok (Vicc Toplista 19. helyezett) | A Pentagon elhatározza, hogy három magasrangú és hőstettekben nem szűkölködő tábornokát kitünteti. Ezúttal nem egyszerűen egy újabb éremmel, hanem pénzzel kívánják elismerni érdemeiket.
Össze is hívják a három, nagy tiszteletben álló tábornokot, majd közlik velük, hogy le fogják mérni a két szabadon választott testrészük közti távolságot. Minden egyes méterért 100 ezer dollár jutalmat kapnak.
Az első tábornok széttárja karjait és a bal kezének ujjaitól a jobbig lemérik a távolságot. Végül az 170 ezer dollárral elégedetten távozik.
A második tábornok a lábujjától a feje búbjáig méreti le magát és 180 ezer dollárral hagyja el boldogan a vizsgálótermet.
A harmadik közli, hogy neki a péniszétől a talpáig végezzék el a mérést. Nagy kacaj kíséri a bejelentést és megpróbálják lebeszélni, mondván hogy kívánhat nagyobbat is, de ő hajthatatlan.
Végül a mérést végző megkéri, hogy tolja le a nadrágját. Mikor nem találja azt a bizonyos testrészt meglepetten felkiált:
- De hát ez meg hol a fenébe van?
Mire a tábornok nyugodtan:
- Vietnámban.Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 5423 értékelés alapján 4.32 pont) | | |
|
Fogadás (Vicc Toplista 20. helyezett) | Az idős kis hölgy egy nap bement a kanadai nemzeti bankba egy táskányi pénzzel. Ragaszkodott hozzá, hogy a bank elnökével kíván beszélni számlanyitással kapcsolatban, mondván: "Sok pénzről van szó!"
Kevés hümmögés és hezitálás után a bank személyzete odakísérte az elnök irodájához az asszonyt. Az elnök megkérdezte, mennyit is szándékozik a bankban letétbe helyezni.
- 165.000 dollárt - felelte a hölgy, és a táskájából kiborította a pénzt az íróasztalra.
Az elnök természetesen rögtön kíváncsi lett, honnan származik a pénz, és megkérdezte:
- Asszonyom, meglepett mekkora összegű készpénzzel rendelkezik... Megtudhatnám, honnan van a pénz?
- Fogadásokból - felelte az asszony.
- Miféle fogadásokból? - kérdezte az elnök.
- Hát, például fogadok Önnel 25.000 dollárba, hogy az Ön heréi szögletesek. - felelte az idős hölgy.
- Hahaha - nevetett az elnök. - Ez egy idióta fogadás. Ilyen fogadást az életben nem nyerhet meg.
- Tartja esetleg a fogadást? - kérdezte kihívóan a hölgy.
- Persze! Fogadok 25.000 dollárba, hogy a heréim nem szögletesek!
- Mivel jelentős összegről van szó - mondta az idős hölgy - lehetséges, hogy holnap reggel 10 órára visszatérjek az ügyvédemmel, mint tanúval?
- Természetesen - felelte az elégedett elnök.
Aznap este az elnök rendkívül ideges volt a fogadás miatt, jelentős időt töltött a tükör előtt, ellenőrizve golyóit, forgatva jobbra - balra, újra meg újra. Gondosan ellenőrizte mindaddig, amíg teljességgel meg nem győződött arról, hogy semmiképp sem lehetnek szögletesek a golyói, és meg fogja nyerni a fogadást.
Másnap reggel pontosan 10 órakor az idős kis hölgy megjelent az elnök irodájában az ügyvédjével. Bemutatta az ügyvédet az elnöknek, majd megismételte a fogadást:
- 25.000 dollárt arra, hogy az elnök golyói szögletesek!
Az elnök elfogadta a fogadást, majd a hölgy megkérte, hogy vesse le a nadragját, hogy mindannyian láthassák. Az elnök megtette. A kis idős hölgy egész közelről rámeredt a herékre, majd megkérdezte, hogy lehet-e megfognia?
- Nos, rendben - felelte az elnök. - 25.000 dollár nagy pénz, és szeretném, ha abszolút biztos lenne a dolgában.
Ekkor vette észre, hogy a hölgy ügyvédje csendben elkezdi verni a fejét a falba.
- Mi a fene van az ügyvédjével?- kérdezte az elnök.
- Semmi - felelte a hölgy. - Kivéve azt, ahogy tegnap fogadtam vele 100.000 dollárba, hogy ma reggel 10 órakor a kanadai nemzeti bank elnökének a golyói a kezemben lesznek.Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 14458 értékelés alapján 4.32 pont) | | |
|
|
| | A Te weboldaladon is megjelenhet minden nap a Nap Vicce! (Ami itt van eggyel feljebb!) | Ingyen van, és jó neked! Csak egy HTML kódot kell beillesztened az oldaladba, és máris megjelenik rajta a Nap Vicce! (Minden nap automatikusan új vicc lesz rajta). (Részletek...) |
|