| | Király viccekKirálylány | Volt egyszer egy királylány, aki kijelentette, hogy csak annak adja a kezét, aki teljesíti a kívánságát. A nehéz feledatra azonban egyetlen jelentkező sem akadt.
Egyszer aztán arra járt a királyfi. Úgy vélte, semmit sem veszíthet, ha próbát tesz, így beengedték a palota kertjébe a királylányhoz. A leány lehúzott az ujjáról egy aranygyűrűt, és a krokodiloktól hemzsegő tóba dobta.
- Add a kezembe! - toppantott.
A királyfi abban a percben a kezébe adta. Azóta is boldogan élnek, ha meg nem haltak.Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 989 értékelés alapján 2.94 pont) | | |
|
Arab királynő | Élt egyszer egy uralkodó Arábiában, Ahbar király. Ennek a királynak volt egy gyönyörű felesége.
Az udvarban egy Ahmed nevű hivatalnoknak nagyon tetszett az arab királynő, és teljesen magával ragadta a vágy, hogy a királynő gyönyörű melleit csókolgathassa.
Egyszer aztán elmondta ezt a titkos vágyát a király főtanácsadójának, Birbalnak. Azt is hozzátette, hogy bármit megtenne, csak szájával a királynő melleihez érhessen. Birbal, aki nagyon csalafinta ember volt, ezt mondta neki:
- Nézd Ahmed, nem kis dolog amit kérsz, de én segítek rajtad! Természetesen nem ingyen, de ha fizetsz nekem 500 aranyat, akkor büntetlenül csókolgathatod a királynő melleit 3 órán keresztül!
Ahmed nagyon megörült ennek, meg is egyeztek, hogy a művelet elvégzése után kifizeti Birbalnak az 500 aranyat.
Birbal másnap egy speciális anyaggal kente be a királynő melltartóját, ami erős viszketést okozott. A király összehívta az orvosait - akiket Birbal persze jó előre kioktatott -, hogy állapítsák meg a viszketés okát. Az orvosok a vizsgálat után közölték a diagnózist és a gyógymódot:
- Ez egy nagyon veszélyes, gyors lefolyású betegség! Egyetlen gyógymód van ellene, egyfajta emberi nyál. Sajnos egész Arábiában csak egyetlen ember nyála alkalmas gyógyításra, mégpedig egy Ahmed nevű alattvalóé!
A király gyorsan előkeríttette Ahmedet, és ráparancsolt, hogy nyálával gyógyítsa meg a királynő kebleit.
Ahmed boldogan vette kezelésbe a kérdéses testrészeket, 3 órán keresztül nyalogatta, szopogatta nagy bőszen, majd földöntúli boldogságban úszva távozott.
Másnap megjelent nála Birbal, és kérte a jogos fizetséget, ám Ahmed kijelentette, hogy ő nem gondolta azt az 500 aranyat komolyan, meg különben sincs annyi pénze.
Azonban nem számolt Birbal bosszújával. Következő nap Birbal a viszketést okozó szert becsempészte Ahbar király alsónadrágjába... és Akbar király hamarosan Ahmedért küldetett...Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 11461 értékelés alapján 4.28 pont) |
|
|
Kiképzett királyfi | A sárkány elrabolja a királylányt. A királyfi persze rögtön elindul, hogy kiszabadítsa. Útközben azonban rádöbben, hogy a sárkány azért mégiscsak egy rohadt nagy és erős tűzokádó vadállat, ő meg csak egy kis nyüzüge, aki a sárkány egy legyintésétől meghal.
Így hát elmegy Jackie Chan-hez, és két év alatt, kemény munkával megtanul profin kung-fuzni.
Aztán elmegy Schwarzeneggerhez, és újabb két év alatt alaposan kigyúrja magát.
Végül pedig beiratkozik Rambo-hoz, egy három éves hőstovábbképzésre.
Ezek után már elég önbizalma lesz, elmegy a sárkány barlangjához, és bekiabál:
- Hé, sárkány! Gyere ki!
A sárkány kijön:
- Mi kéne?
- Add ki a királylányt, vagy nagyon megjárod!
- Bánom is én, vigyed innen ezt a hisztis picsát, ha annyira kell!Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 2246 értékelés alapján 4.24 pont) | | |
|
Az állatok királya | Az oroszlán közzé teszi az állatok között, hogy annak adja az állatok királya címet, aki leugrik egy nagyon magas hegyről úgy, hogy semmi baja nem lesz. Az állatok nézegetik a hegyet, és mondják hogy ez lehetetlenség hogy valaki túlélje. Egyszer csak egy hatalmas nagy puffanás, feláll a medve és porolja magát le. Megszólal az oroszlán:
- Ez nem volt semmi medve! Az alku az alku, viheted a koronámat!
- Jó, rendben, csak előbb visszamegyek a hegyre és jól pofán vágom azt, aki lelökött!Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 3269 értékelés alapján 4.14 pont) | | |
|
Angol királynő | Az angol királynő látogatást tesz a flotta legnagyobb hajóján. A tengerészek felsorakoznak. A látogatók éppen a hajóhídon mennek át, amikor feltámad a szél és meglebbenti a királynő szoknyáját, amely alatt nyitott fenekű bugyogó van. A híd alatt álló sorban álló egyik matróz felvihog. A protokollfőnök észreveszi és utasítja a kapitányt, hogy szigorúan büntesse meg a fegyelmezetlen tengerészt.
Egy hét múlva a kapitány jelent:
- A rendbontó 3 napos elzárást kapott!
- És mi tartott ilyen sokáig?
- A teljes szabályzatot át kellett néznem, hogy találjak egy idevágó paragrafust!
- És melyik volt az?
- Ha a matróz a hajón rést lát és azt nem tömi be, háromnapos elzárással büntethető.Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 8670 értékelés alapján 4.04 pont) | | |
|
Szent István király | Két szőke nő beszélget Szent István király szobra előtt:
- Milyen jó pasi! És még a telefonszáma is ki van írva: 975-1038.
- Ja. Csak azt nem írták ki, hogy Pannon, Vodafone vagy T-mobil...Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 5192 értékelés alapján 3.85 pont) | | |
|
Sárkány és királyfi | A sárkány egy gyönyörű királylányt tart fogva a kastélyában. Tudja ezt a királyfi, és mivel nagyon meg akarja kapni a gyönyörű lányt, elhatározza, hogy elmegy a sárkányhoz. Oda is ér a palotához, a sárkány épp nincs otthon. Gondolja itt a remek alkalom, és felmegy a királylányhoz. Fél óra múlva hirtelen valaki kopog az ajtón.
- Ez a sárkány! - mondja a királylány. - Ha itt talál, megesz!
- Ne félj kedvesem, itt áll a lovam az ablak alatt kiugron és hazavágtatok! - mondja a királyfi.
Úgy is tesz, a királylány meg kinyitja az ajtót, de nem a sárkány az, hanem a királyfi lova. Azt mondja a királylánynak:
- Te, mondd már meg a királyfinak, hogy ha nem jön öt percen belül, én elmegyek.
(A királyfi meg persze hiába ugrott ki az ablakon, nem várta ott a lova, így jól összetörte magát.)
Két hét múlva felépül a királyfi, és újra meglátogatja a királylányt. Megint minden megtörténik, aztán kopogtatnak.
- Királyfi ez tuti, hogy a sárkány, menekülj! - mondja a lány.
- Most hoztam magammal ejtőernyőt, kiugrom az ablakon, itt áll a lovam és hazavágtatok.
A királylány kinyitja az ajtót, ott áll a ló:
- Te királylány, mondd meg a gazdámnak, hogy nálam hagyta az ejtőernyőjét, és elvitte a nyergemet - mondja.
(A királyfi persze megint jól összetöri magát.)
Újabb két hét múlva megint jön a királyfi, megint minden megtörténik, amikor kopogtatnak.
- Ez már biztos hogy a sárkány, ha itt talál megesz! - mondja a királylány.
- Sose félj kedvesem, hoztam magammal egy propelleres gatyát, kiugrom és hazarepülök! - mondja a fiú, és úgy is tesz.
A lány kinyitja az ajtót, ott áll a sárkány:
- Királylány, itt ember járt! - mondja.
- Dehogy... miből gondolod? - kérdezi a lány.
- Na, akkor mégis kié az a propelleres gatya ott a széken?Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 2110 értékelés alapján 3.84 pont) | | |
|
Legnagyobb király | - Te Gizike, nagyon szépen fejlődik az osztályod! Arra a kérdésre, hogy ki volt a legnagyobb királyunk, már csak nyolcan írták, hogy a Burger King!Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 4895 értékelés alapján 3.76 pont) | | |
|
Állatok királya | - Ha olyan okos vagy, akkor azt mond meg nekem, hogy ki az állatok királya!
- Az állatkert aktuális igazgatója.Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 401 értékelés alapján 3.68 pont) | | |
|
Erzsébet királyné | - Mi a közös Vágó Istvánban és Erzsébet királynéban?
- ???
- Mindkettőről hidat neveztek el!Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 519 értékelés alapján 3.49 pont) | | |
|
|
| | A Te weboldaladon is megjelenhet minden nap a Nap Vicce! (Ami itt van eggyel feljebb!) | Ingyen van, és jó neked! Csak egy HTML kódot kell beillesztened az oldaladba, és máris megjelenik rajta a Nap Vicce! (Minden nap automatikusan új vicc lesz rajta). (Részletek...) |
|